Tanulmányi,kulturális rendezvény-egészséges táplálkozás

 

Sajnos számos serdülő mozgásszegény életmódot folytat. Egész nap a tv vagy a számítógép előtt ülnek, vagy ha mégis kimozdulnak, akkor a barátokkal az első útjuk a gyorséttermekbe vezet.
Az ezekben kapható ételek magas kalóriatartalom mellett kevés tápanyagot tartalmaznak, legfőképpen egy fejlődő szervezet számára. Lehet, hogy valaki egy rövid ideig még akár ducinak, vagy túl soványnak tűnhet, de ha normál táplálkozást folytat, akkor nincs ok aggódni, hiszen lehet, hogy a növekedési fázis lassulását vagy gyorsulását éli.Serdülőknél fontos, hogy a gyermekkorban megszokott napi többszöri étkezés továbbra is fennmaradjon, vagy ha már fennáll az, hogy csak napjában egyszer, kétszer esznek, akkor most ismét megpróbálhatunk kialakítani egy rendszert.

A foglalkozáson készítettünk mindenki számára elfogadható ízletes szendvicseket, nasikat. Közösen szereztük be az egészséges és  számukra elfogadható alapanyagokat.

Előadássorozat-Kamasz panasz 2019.05.28.

A kamaszkori testi és lelki változások sok gyermek életét nehezítik. Ha nincs mögötte támogató családi háttér, vagy a bizalom tanárai iránt a kék vonal segítségére lehet. Védőnőt kértünk meg, hogy ismertesse ezt a lehetőséget a gyerekekkel. A Kék Vonal az egész országból ingyenesen és anonim módon elérhető a segítségre szoruló gyerekek, fiatalok számára, és olyan felnőttek hívásait is fogadják, akik gyerekek érdekében telefonálnak. Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, tárcsázd a Kék Vonal éjjel-nappal hívható telefonszámát!

A telefonos lelkisegély-szolgálatok ugyan konkrét megoldást nem kínálnak a vonal túloldaláról – a szakember szavaival élve: amit biztosan meg tudunk oldani, az az, hogy abban a fél órában nincs egyedül –, viszont annál többet tudnak nyújtani: a beszélgetés és a meghallgatás erejét. Minden helyzet, minden probléma máris más, ha nem egyedül vagyok benne. Önmagában a párbeszéd, vagyis az, hogy kérdéseket kapok, és reagálnak az én gondolataimra és érzéseimre, jóval felemelőbb, mint ha egyedül kell újra és újra átrágnom magam a gondjaimon. Ha pedig a beszélgetés végére születik egy megoldás a segítséget kérőben, az már csak a hab a tortán.

Tanulmányi, kulturális foglalkozás- Kamaszkori lelki problémák

A népszerűségért vívott csatában a „rossz gyerek” vagy a „csoport bohóca” cím elnyerésére van csak lehetősége a részképesség-zavaros, tanulási zavarral küzdő gyerekeknek.

Talán az a gyerek van a legnagyobb bajban, akinek fogalma sincs, mihez tartsa magát. Ebben a helyzetben is nagy segítség lehet a gyerek számára egy olyan felnőtt, aki kiszámítható, következetes, de megértő. De lehet ez egy közösség is.

Baj akkor lehet, ha azért csinál a gyerek olyasmit, amit nagyon nem kéne, vagy ami árt neki, mert azt akarja elérni ezzel, hogy figyeljenek rá.

Ha a gyerek úgy érzi, hogy otthon sem, az iskolában sem figyelnek rá, rossz társaságba keveredhet. Pedig az otthonról hiányzó figyelem pótlására törekvő gyereket könnyen bevonhatják rossz dolgokba. Egyszer csak elkezd a gyerek úgy viselkedni, ahogyan addig még soha. Visszabeszél, nem készül az órákra. A kamaszkorban ez előfordulhat osztálytársainkkal. El kell mondanunk a gyerekekre, miért is kell figyelnünk egymásra. Minden apró segítség jól jöhet ilyenkor. Ha egy jó közösség alakul ki, a bizalom sok krízis helyzeten átsegít.

 

Tanulmányi,kulturális foglalkozás-Jó gyerek-rossz gyerek

Kire és mikor mondhatjuk azt, hogy jó gyerek vagy rossz gyerek?

Amit az iskolában látunk, az csak a jéghegy csúcsa. Otthon a szülőknek is nehéz, ha szerencsénk van elmondja a problémát és együtt keressük a megoldást.

Az rossz gyerek lehet, hogy SNI-s, de lehet, hogy csak szorong, vagy otthoni nehézségei vannak, esetleg a suliban csúfolják. Ezek mind okozhatnak időszakos  vagy folyamatos magatartásproblémákat, izgés-mozgást.

Szerintem lehet, hogy ebben a kimozdításban, ráhatásban sokat számítana a fogalmazás, az üzenet mikéntje: lehet, hogy nem azzal kell kezdeni, hogy valami baj van a gyerekkel, hanem azzal, hogy úgy látjuk, a gyereknek nehézségei vannak, de az a jó hír, hogy tudunk neki segíteni: a gyerek őszintén beszélhet, ahol szeretik és barátai vannak. A közösség is segíthet ha nem utasítják el azonnal, de ehhez összefogás kell és őszinte beszélgetés. Nehezen kezelhető téma ez pszichológust igényelne de mindennapjaink része kell, hogy működő közösséget tudjunk kovácsolni a gyerekekből. A szociális segítőnk partner ebben a folyamatban.

Délutáni foglalkozás 2020.

Megismerkedhettek a gyerekek a netes zsarolás jelenségével, a kényszerítés és zsarolás fiatalokra gyakorolt hatásaival. Célunk, hogy a diákok tudatosabban legyenek jelen az online platformokon, és az online ismerkedés során fel tudják mérni a lehetséges veszélyeket. A diákok a foglalkozás során megtanulják, hogy az áldozattá váló fiatalok hova fordulhatnak. A diákok felelősen tudjanak gondolkodni az online ismerkedés lehetséges veszélyeiről. Ismerjék meg a netes zsarolás jelenségét, és a háttérben húzódó rossz szándékú felnőttek motivációit is. A diákok ismerjék azokat a segítő helyeket, ahova ez esetben fordulhatnak.

Délutáni foglalkozás 2019.

A  foglakozások egy részében a párkapcsolatok / szexualitás és az online tér összefüggéseivel  foglalkoztunk. Életkori sajátosságaikból kifolyólag megjelenik a kamaszkori szerelem  az életükben. Célunk, hogy a diákok olyan információkkal és készségekkel gazdagodjanak, melyek segítik őket felelős döntést hozni és kritikusan gondolkodni az intim képek készítése, küldése, fogadása és megosztása kapcsán. A foglalkozás során a diákokkal szabadon gondolkodhatunk kamaszkori párkapcsolatokról, a szexting okairól, és lehetséges következményeiről. A foglalkozásokon az a cél, hogy a diákok megértsék és el tudják magyarázni a következő fogalmakat: intimitás, beleegyezés, bizalom. A diákok megismerik a Kék Vonal Lelkisegély-vonalának számát és más segítő helyeket, ahova fordulhatnak. A diákok a tanóra hatására megtapasztalják, hogy a szexting nem tabutéma, és ha egy helyzet kikerül az irányításuk alól, akkor akár az iskolában is tudnak segítséget kérni egy megbízható felnőttől. A diákok empatikusan tudnak egymás felé is fordulni és konkrét segítő felnőttekhez, szervezetekhez irányítsák tárasikat.

Délutáni foglalkozás 3.-4. csoport 2019.

A serdülőkor, a kamaszkor az identitás kimunkálásának időszaka, így a „normális kamasz”, a látványos tünetekkel, viselkedési problémákkal vagy határfeszegetéssel nem jelző kamasz is krízis állapoban van: felbomlik a gyermekkor egyensúlya, és egy szűk évtized alatt gyerekből felnőtté válik a fiatal, jó eseteben egy új egyensúlyt kialakítva. Ez az átmenet fájdalmas, mint majdnem minden változás. Nem ritka, hogy a serdülés krízis állapotával járó nehéz és ambivalens érzelmeket és ezekkel járó feszültséget a tizenévesek önmagukon vagy másokon vezetik le, és ennek az eredménye gyakran bántó vagy önagresszív viselkedés. Egy olyan érzékeny, folyton változó, sérülékeny időszaka ez az életnek, amikor ki kell alakítani egy tudást arról, hogy ki is vagyok én, miben hiszek, hová tartozom, hogy tudom meghatározni magam. Ebben az időszakban a kortárs csoportból, a médiából, a közösségi oldalakról ömlő rengeteg elvárás és inger, illetve visszajelzés mind-mind befolyással van arra, hogy egy kamasz mit szeretne megmutatni magából. A közösségi oldalakon folyó versengés lájkokért, követőkért még jobban megnehezíti a mai tinédzserek életét – különösen azokét, akik akár családi problémák miatt, akár iskolai kudarcok vagy az offline közösségeikben betöltött szerepeik miatt különösen vágynak a pozitív visszajelzésre várnak.

Délutáni fogalakozás 2019.09.

A foglakozásokon a digitális felületek, különösen a különböző közösségi oldalak használatáról gondolkodtunk együtt a diákokkal. Célunk, hogy a diákok tudatosabban legyenek jelen ezeken a platformokon, felelős döntést tudjanak hozni képeik megosztása, bejegyzéseik, nyilvános kommentjeik kapcsán. A tudatos jelenlét mellett a tizenévesek közösségi médiában való énmegjelenítéssel is foglalkozunk, a közösségi oldalak lehetséges hatásaival testképre, személyiségre, értékrendszerre. A foglalkozások célja a diákokkal átgondolni a közösségi média oldalak előnyeit és hátrányait egyaránt. Közösen gondolkodni a képalapú oldalak önbizalomra, testképre gyakorolt hatásairól, és tudatosságra ösztönözni a diákokat. A foglakozások végére próbáltam elérni, hogy a diákok megértik a közösségi média testképre és önbizalomra gyakorolt lehetséges hatásait. A diákok kritikusan gondolkodnak a lájkok és követések hatásairól. A diákok felismerik ha a közösségi oldalak használata negatívan befolyásolja hangulatukat.

Délutáni foglalkozás 3.-4. csoport

A közösségi oldalakon való aktív részvétel is jellemző a tanulók körében. Megfigyelhető volt a gyerekek véleményéből, hogy az internet csaknem létfontosságú számukra. Persze ez igazából nem így van de, ezt most ők így élik meg. A csoport összetétele az átlagos anyagi helyzetben élő családokénál alacsonyabb életszínvonalú, de több ennek ellenére  rendelkezik előfizetős mobiltelefonnal amelyhez mobil internetszolgáltatás is tartozik. Hosszú beszélgetések példák felsorolása után kezdték csak érzékelni, hogy csak azért, hogy a szomszéd szobába lévő testvérrel interneten keresztül kommunikáljon nem kellene internet előfizetésre költeni. Sajnos tapasztaljuk akik gyerekekkel foglalkozunk, hogy mennyire alul fejlett a kommunikáció készségük. Ez visszavezethető erre, hogy szinte élő beszédet nem használnak.

Délutáni foglalkozás 3.-4- csoport 2019.

 

A foglalkozások másik fő témája a biztonságos internethasználat volt. Az internet veszélyeire nagyon fontos felhívni a gyerekek figyelmét. A jelen életkorukban számukra nagy százalékban az internet a számítógépes játékokat jelenti. Sajnos nagyon gyorsan kialakulhat függőség, aminek súlyos következményei lehetnek. Nehéz volt erről a témáról beszélgetni a tanulókkal mert nem szívesen akarnak negatív dolgokat elfogadni, hiszen nekik ezek most csak pozitív élményeket nyújtanak. Romolhat a teljesítményük a tanulás terén, beszűkül a mozgásuk. Akár később egészségügyi problémáik is lehetnek. Érzékszervi, látásromlás is bekövetkezhet a folytonos internetezés következtében. Több újságcikket is elolvastunk ebben a témában, szakemberek vizsgálati eredményeit elemezgettük. Persze a családi háttér nagyon meghatározó a gyerekek internethasználati szokásaikban.

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support