9. Előadás – Rendhagyó földrajzóra: “Hazajárók” 2020.01.31.

A Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola és Óvoda gyermekei, ha eddig nem nézték az M5 turisztikai, honismereti műsorát a Hazajárót, akkor 2020. január 31-e után bizonyára figyelemmel fogják kísérni. Ugyanis rendhagyó földrajzóra keretében az alkotók egy lebilincselő előadást tartottak a Borsodszentgyörgyi Tagiskola aulájában. Az előadáson jelen volt a testvériskolai pályázat programjaiban résztvevő tanulók csoportja is.

Kenyeres Oszkár szerkesztő és Jakab Sándor, a műsor állandó szereplője vetítéssel egybekötött előadás keretében vitte el a diákokat a történelmi Magyarország természeti és kulturális értékekben, valamint történelmi emlékhelyekben gazdag területeire. Közben bemutatták a műsorkészítés folyamatát, annak technikai és humán feltételeit, mindennapi küzdelmeiket a természettel, az időjárással. Bebarangolták Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék és az Őrség nevezetességeit gyalog, szekéren, kerékpárral, kenuval, sítalpon, tutajon, kutyaszánon, vagy legutóbb hőlégballonnal. A vetítés lenyűgöző volt bármilyen járművel is közlekedtek. Az előadás alkalmával a hegyvidék változatos állat- és növényvilágával is megismerkedtek a diákok, tehát a rendhagyó órán több tantárgyat is érintettek. Tanultak földrajzot, biológiát, történelmet, sőt még a média világába is bepillanthattak. Az előadáson részt vett Varga Csaba nagyváradi hegymászó is, akinek eddig a Himalája négy nyolcezres csúcsát sikerült meghódítania.

Az alkotók sokat tesznek azért, hogy minél szélesebb körben kedvet csináljanak a túrázáshoz, kiránduláshoz, amelyek alkalmával történelmünk megismerése túlmutat a mindenkori tananyagon. A 2011-ben indult Hazajáró magazinműsor rendkívül népszerű, hiszen 2017-ben elnyerte a Prima Primissima Közönségdíját.

22. Tanulmányi, kulturális rendezvény – Színházi előadás Balatonban 2020.01.28.

  1. január 28-án, 14 órára az Egri Pinceszínház művészei érkeztek iskolánkba. A délután első részében az Ágacska című zenés mesejátékot mutatták be az iskolai tornateremben.

Bár a mesejáték elsősorban a kisebbeket szólítja meg, a darab a nagyobb gyerekek, kamaszok számára is érdekes volt. Tipikus emberi gyarlóságainkat, hétköznapi esendőségeinket jelenítik meg Ágacska barátai – a kancsal, ám jólelkű Dani kacsa, az örökké brekegő-heherésző, mogorva kedélye ellenére is szeretnivaló Berci béka, és a kissé ügyefogyott, fogatlan Pösze egérke. A mesejáték címszereplője, a viharban letört kis faág, akiről azt mondják, leginkább az emberre hasonlít, együtt indul el barátaival kideríteni, kicsoda is ő valójában.

Az Egri Pinceszínház színészei szinte minden különösebb színházi kellék nélkül, jelzésszerű díszletek között és egyszerű, stilizált jelmezekben igyekeztek Csukás István mesejátékának lényegét megragadni. A hangsúlyt a színészi játék intenzitására helyezték, ami már az előadás első perceiben levette a lábukról a gyerekeket.

A délután műhely foglalkozással folytatódott. A gyerekek átállhattak a másik oldalra, szerepbe léphettek. Szerepjátékok segítségével mások bőrébe bújhattak, önismereti játékok részei lehettek, helyzetgyakorlatokban kipróbálhatták milyen a jó és milyen a rossz oldalon állni. Szabadon választott memoriterek segítségével humoros beszédgyakorlatok részesei lehettek, megismerkedhettek különböző színházi technikákkal, sőt a bátrabbak jelenetet is rendezhettek.

A Piceszínház színészeinek köszönhetően fergeteges délutánban volt részük tanulóinknak.

21. Tanulmányi, kulturális rendezvény – A Magyar Kultúra Napja 2020.01.24.

2020. január 22-én iskolánk néptánc bemutatóval és élózenés táncházzal emlékezett meg a Magyar Kultúra napjáról. A programon iskolánk tanulóin kívül jelen voltak a balatoni székhely iskola testvériskolás pályázatában résztvevő tanulók is.

A gyerekeknek lehetőségük nyílt arra, hogy megismerkedjenek a népi hangszerekkel, a különbözó tájegységek viseleteivel és kipróbálhassák a magyar néptánc ritmikus mozdulatsorait.

Elsőként Ronyecz Ákos, az Ózdi Néptánc Egyesület művészeti vezetője és felesége, Zsuzsa, mezőségi és szilágysági táncokat mutatott be, 10 éves kislányuk Sára, aki a Bolyki Tamás Általános Iskola Vadszilvák gyermek néptánc csoport tagja, akrobatikus ügyességgel mezőföldi üveges táncot adott elő.

Óket követte Király Tibor és zenekara, akik moldvai csángó dallamokra húzták a talpalávalót. A táncokat Győrffi Katalin, a Szabad Szombat Táncegyüttes egyik alapító tagja tanította meg. A gyerekek élvezettel csatlakoztak a közös tánchoz.

Ez a délután megfelelő alkalom volt tanulóink számára, hogy a mai modern világban felelevenítsük régi hagyományainkat, nemzeti értékeinket.

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support