5. Előadás: Mire figyeljünk a vakáció idején?- 2019.06.07.

A vakáció a pihenés ideje. A nyár azonban a kellemes élmények mellett veszélyeket is tartogat diákjaink számára. Megnövekszik a felügyelet nélküli szabadidő. Kicsik és nagyok előszeretettel töltik idejüket a számítógépek előtt. Először ennek a veszélyére hívtuk fel a diákok figyelmét. Legyenek körültekintőek, ne ismerkedjenek az internetes közösségi oldalakon, illetve tájékoztattuk őket, milyen módon és kitől kérhetnek segítséget, ha mégis bajba kerülnének.

Sokakat vonz szerencsére a pihenés ideje alatt a sport is. Kedvelt a gyerekek körében a görkorcsolya, gördeszka, roller és a kerékpár. Ezek használata komoly veszélyeket is rejt. Beszélgettünk arról, miért jó, ha ezt a tevékenységet nem egyedül, hanem kisebb csoportokban, de legalább párban végzik. Tájékoztattuk őket, honnan kérhetnek segítséget, illetve hogy mi a teendőjük, ha valakit ilyen baleset ér. Megmutattuk néhány lelkes résztvevő közreműködésével, mi a legfontosabb teendő, ha valakinek eltört a keze vagy a lába, illetve, ha eszméletét vesztette. Tudatosítottuk a tanulóinkban, hogy minden esetben szakszerű segítséget kérjenek és jelezzék a bajt családtagjaiknak, hogy felnőttek segíthessék őket a helyzet megoldásában.

 

Délutáni foglalkozás – 2019. május -3. csoport

  1. május 7.

A lélektanról

Az óra elején a „- Hogy vagy???” – kérdésre próbáltunk egyenként válaszolni, majd közösen összegyűjtötték a tanulók, hogy mi jut eszükbe az óra címéről. Utána én beszéltem nekik röviden a lélektan fogalmáról, a pszichológia történetéről és a társadalomtudományokban betöltött szerepéről. Beszélgettünk a lélektan jelentőségéről, fontosságáról a XX – XXI. század gyógyításában. Szó esett a pszichológia területének szakembereiről: a pszichológusok, pszichiáterek munkájáról („Pszichoszösszenet” – you tube). Az óra végén részleteket olvastam föl a tanulóknak Müller Péter: Utazás a lelked körül c. könyvéből. Igazán tetszett nekik!

  1. május 14.

Mentálhigiénia

A Wikipédiát hívtuk segítségül az óra elején a fogalommeghatározásnál. Majd az országosan is elismert pszichiátert, Csernus Imrét hallgattuk meg ebben a témakörben. Beszélgettünk a hétköznapokban fellépő szorongásainkról, bizonytalansági tényezőkről. Érintettük az önmagunk megismerésének fontosságát és lehetőségeit. Mottó: „Sötétségből a fénybe!” Kire számíthat a serdülő, ha úgy érzi, hogy mélyponton van? A család és a barátok nélkülözhetetlen szerepe életünkben. A művészetek (irodalom, képzőművészet, fotózás, zenehallgatás) és a sport szerepe és lehetőségei lelki épülésünkben.

  1. május 28.

Egészségpszichológia

A foglalkozás elején a hétköznapi szükségleteinkről beszélgettünk. Utána tanári irányítással felépítettük a Maslow-féle szükségletpiramist. Beszélgettünk a piramis szintjeinek egymásra épüléséről. Azután „Kamasz – Panasz” címmel párokban beszélgettek a gyerekek. Szó esett barátságról, kamaszszerelemről, szülő és gyerek közötti súrlódások megoldásáról. Az „Okos Doboz” segítségünkre volt ebben a témában is.

Délutáni foglalkozás – 2019. április -3. csoport

2019.04.02.        A serdülőkor általános jellemzői

Az óra elején szókártyák segítségével időrendi sorrendbe rakták a tanulók az emberi élet szakaszait. Minden szakaszra összegyűjtöttük a legjellemzőbb vonásokat. Az interneten megnéztünk ezzel kapcsolatban egy rövid kisfilmet. Majd az óra nagyobb részében a serdülőkor jellemzőit gyűjtöttük össze: Mi a szép a serdülőkorban? Milyen gyakori problémák jelentkeznek ebben az életszakaszban?

2019.04.09.         A kamaszkori és ifjúkori fejlődés jellegzetességei

Az óra elején átismételtük az emberi élet szakaszait és főbb jellemzőit. Fiúk és lányok külön csoportot alkottak és egymás között megbeszélték kinek mi a leggyakoribb problémája most, a serdülőkorban. A csoportok kiválasztottak egy-egy „képviselőt”, akik beszámoltak az összegyűjtött. gondokról, problémákról. Az interneten kisfilmet néztünk, hogyan lehet szakemberek, szülők, barátok, tanárok segítségével orvosolni ezeket a gondokat. Zárásképpen a korszak szépségeit, örömeit gyűjtöttük egy csokorba.

2019.04.16.         A személyiségről

Játékkal kezdtük az órát: A csoport tagjai egymásról gyűjtöttek külső és belső tulajdonságokat, s azok felolvasása után ki kellett találni, hogy ki az illető. A folytatásban mindenkinek önmagáról kellett minél több (8-10) jellemzőt írni csoportosítva: külső és belső; pozitív és negatív tulajdonságok. Ezt követően én diktáltam belső emberi tulajdonságokat (jót és rosszat egyaránt), és a gyerekeknek kellett csoportosítva leírni. Közben be kellett karikázniuk, ami rájuk jellemző. Megbeszéltük: ki melyik rossz tulajdonságáról szeretne leszokni, melyik jó tulajdonságát szeretné erősíteni. Az óra játékkal végződött: Keresztnevének betűivel írjon magáról jellemző vonásokat!

  1. 04.30. A stresszről

Táblai rajzon közösen összegyűjtöttük, hogy kinek mi jut eszébe erről a szóról. Majd megnéztünk egy rövid kisfilmet, ahol egy fiatal szakember mondja el a stressz jelentését, tüneteit. Kiegészítettük a fogalomgyűjteményünket a táblán. Megbeszéltük, hogy kinél, mikor jelentkezik és hogy milyen tüneteket produkál ez a folyamatos feszült idegállapot. Majd Bagdi Emőke professzor asszony tanácsaiból hallgattunk meg néhány stresszoldó technikát.

11. Tanulmányi, kulturális rendezvény – Gyermeknap Balatonban 2019.05.31.

  1. május 31-én, pénteken, diákjaink nagy örömére megrendezésre kerültek a gyermeknapi programok, amit már régóta izgalommal vártak iskolánk tanulói. Ezen a rendezvényen a pályázatban szereplő diákok is aktívan részt vettek: részt vettek a programokon, azok szervezésében és lebonyolításában.

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a nyolcadikos diákok egy nagy kirándulással összekötött akadályversenyt szerveznek izgalmas feladatokkal. A feladatok között szerepelt irodalmi kvíz, labdás ügyességi játékok, fűszerek felismerése bekötött szemmel, mocsárjárás, madárhang felismerés, limbó hintó zenére. Az állomásokra nagy csapatokban érkeztünk, hiszen egyszerre több feladat is várt ránk megoldásra. Mindenki kíváncsian, örömmel vett részt a játékban. Az iskolába visszaérve megpihentünk, uzsonnáztunk és megvártuk, amíg mindenki megérkezik. Tanáraink a menetleveleket összegyűjtötték, pontjainkat összeszámolták, Az eredmények kihirdetését hangos üdvrivalgás fogadta.

A napot Molnár Andrea zenetanárnő diákjainak bemutatójával folytattuk. Megmutatták az eddig tanultakat – zongoratudásukat diáktársaik előtt – nagy sikert aratva.

Közben megérkezett hozzánk a Pirospozsga hagyományőrző egyesület, akik táncra perdítették a diáksereget.

Nagyon jól éreztük magunkat, kiválóan sikerült ez a nap.

10. Tanulmányi, kulturális rendezvény – Táncbemutató Balatonban 2019.05.24.

  1. május 24-én, pénteken megrendezésre került iskolánk egyik legnagyobb rendezvénye, a „Táncbemutató”. Az egész tanév táncoktatásának zárását ünnepélyes keretek között szoktuk megünnepelni községünk művelődési házában. Ezen a rendezvényen a pályázatban szereplő diákok is aktívan részt vettek: felléptek osztályaik produkciójában, illetve megnézték társaik műsorát.

A táncvizsgát az alsó tagozatos diákok műsora nyitotta. A legkisebbek népi játékokat adtak elő hagyományőrző ruhákban fellépve. Nagy sikert arattak a közönség előtt. A meghívott vendégek között elsősorban a szülők foglaltak helyett, de jelen volt a polgármester asszony, községünk képviselőtestülete és sok meghívott vendég is.

A felső tagozatosok a tánc stílusának megfelelő ruhákban léptek fel. Előadásaikban a korosztályuknak megfelelő táncok szerepeltek. Volt itt salsa, angol keringő, latin mix, palotás stb.

A nagyszámú nézősereg miatt két előadást tartottunk egymás után. A fellépések közötti szünetben a gyerekeket szendvicsekkel, üdítőkkel, süteményekkel kínáltuk.

A rendezvény a felkészítő tanárok, a kollégák, a diákok kitartó munkájával, a szülők és az önkormányzat összefogásával jöhetett létre.

Újra sikerült egy felejthetetlen estét szereznünk a diákoknak és a nézőseregnek is.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support