Délutáni foglalkozás – 2019. március – 4. csoport

Március hónap első foglalkozása a házi kedvenceinkről szólt. Falunkban élő, volt tanítványunkhoz látogattunk el, ahol a gyerekek élőben találkozhattak háziállatokkal. A két udvarnyi területen láthattunk és simogathattunk nyulakat, galambokat, a baromfiudvarban pulykát, különleges tyúkokat. Két barátságos kutyával és cicával is összeismerkedtek a gyerekek, beszélő papagájt és többféle madarat is megcsodálhattunk. Az állatok tartásával, etetésével, gondozásával kapcsolatban is sok információhoz jutottunk a szakavatott gazditól, aki kiállításokra is viszi a különleges fajtájú állatait, sok díjat elnyert már. Nagy élménnyel gazdagodva tértünk vissza az iskolába.

A következő témánk a serdülőkor volt. Megbeszéltük az emberi élet szakaszait, tisztáztuk azok legfontosabb jellemzőit. A gyerekek összegyűjtötték azokat a változásokat, melyeket magukon tapasztaltak már a serdülőkorban.

Felhívtam a figyelmüket arra, hogy ebben a korban mennyire fontos a testápolás, a bőr és a haj hogyan jelzi a testünkben zajló hormonális változásokat.

A hajápolásról pedellusunk segítségével beszélgettünk, aki néhány fonástechnikát is bemutatott a lányoknak, hiszen eredeti foglalkozása fodrász.

Jó hangulatban telt ez az óra is.

Délutáni foglalkozás – 2019. március -3. csoport

  1. március 5. – Települések, lakóhely

A foglalkozás elején tisztáztuk a települések típusait, mindegyiket példával alátámasztva. Megkerestük a térképen a megyénket, és minden tanuló lakóhelyét (Ózd, Bsztgy.; Arló). Majd két csoportban csomagolópapíron fogalomhálót készítettünk: Ki mit tud Borsodszentgyörgyről? Majd megnéztük a településről található információkat a Wikipédián. Az új ismereteket rögzítettük a fogalomhálón.

  1. március 12. – A lakás

Az óra első részében megbeszéltük, mi a különbség a lakás és az otthon fogalma között. Majd – aki akarta – elmesélte, hogy milyen lakásban lakik most szüleivel, testvéreivel. Miért szereti, illetve mit változtatna rajta. Milyen az ó saját kuckója? Neten lakberendezési tanácsokat bemutató kisfilmet néztünk meg, melyből sok praktikus tanácsot kaptunk. Hasznosnak bizonyult az óra.

  1. március 19. Lakóhelyünk tisztán tartása, szépítése

Előzetes feladat volt, hogy a tanulók hozzanak magukkal gumikesztyűt a foglalkozásra. Az iskolában kaptunk szemeteszsákokat, seprűt, lapátot. Úgy döntöttünk, hogy mindjárt az iskolaudvarral kezdünk. Sajnos volt mit összeszedni: csokipapír, almacsutka, papír- zsebkendő, stb. Úgy gondoltuk, a szemétszedés után jöhet az alapos sepregetés. Bizony már nem sok időnk maradt, így az iskolaudvar után néhány ablakpárkány lemosása mellett döntöttünk. Munkánkat jó hangulatban végeztük.

  1. március 26. Házi kedvenceink

Az óra első részében spontán megnyilatkozások alapján megtudtuk, hogy kinek mit jelentenek az állatok, és kinek milyen háziállata van. Milyen feladataink vannak, hogy házi kedvenceink is és mi is jól érezzük magunkat társaságukban. Filmet néztünk, melyben szakemberek nyilatkoztak a helyes macska- és kutyatartásról. Véleményt fogalmaztunk meg azokról az emberekről, akik mostoha körülmények között tartják háziállataikat, vagy csak pillanatnyi fellángolásból vásárolnak állatot. Megállapítottuk, hogy nemcsak a drága fajtatiszta állatok jelenthetnek örömet az embernek.

Délutáni foglalkozás – 2019. február – 3. és 4. csoport

2019.02.07. Mozgásos gyakorlati foglalkozás: labdajáték

Az órát bemelegítéssel kezdtük, melyet az egyik tanuló önként vállalt. Ezt követően a két kijelölt tanuló csapatokat szervezett magának. A kidobó nevű játék mellett döntöttünk, majd a labdakirállyal folytattuk. Mindkét játék előtt konkretizáltuk a játékszabályokat. A hangulat felszabadult, a játék sportszerű volt.

 2019.02.12. Mozgásos gyakorlati foglalkozás: nyújtó, lazító gyakorlatok

Az óra elején beszélgettünk a mindennapi sportolás jelentőségéről, és a sokat ülő diákok esetleges gerincproblémájáról. Lazító és nyújtó gyakorlatokra, gyógytornász tanácsaira támaszkodva (internetes bemutató) végeztük a páros, majd az egyéni gyakorlatokat. A bot is jó eszköznek bizonyult, mely otthon is jó hatékonysággal folytatható. Az óra jó hangulatban telt, s a csoportban lévő gerincferdüléses kislány kifejezetten hatékonynak érezte.

2019.02.19. Teremben végezhető mozgásos játékok

Természetesen most is 10 perces bemelegítéssel, gimnasztikával kezdtük a foglalkozást. Mivel a tornaterem lehetősége adva volt, így kihasználva a lehetőségeket ezen az órán tollaslabdáztunk, és frizbíztünk. A párokat folyamatosan cseréltük, hogy mindenki játszhasson a másikkal.

2019.02.26. Teremben végezhető mozgásos játékok

A bemelegítés után a tornateremben váltóversenyeztünk. Volt: padon futás, labdavezetés, célra dobás, bóják közötti szlalomozás, stb. Az óra végén jó hangulatban konstatáltuk, hogy ez is egészségünkre vált.

4. Előadás: Egészséges életmód – 2019.04.05.

I. A csoportműködés beindítása, a csoportkohézió erősítése, motiváció felkeltése, önismeret fejlesztése

  1. Bemutatkozás
  2. Bemelegítő játék. Ismerkedés, bemutatkozás, feszültség- és szorongásoldás, kellemes csoportlégkör létrehozása
  3. Pszichoaktív drogok. Műhelyfoglalkozás I. A téma fontosságának felismertetése, megfelelő ismeretanyag átadása, megoldás keresése.

II. Alapszintű újraélesztés elméleti alapjai. Műhelyfoglalkozás II.

Az alapszintű eszköz nélküli újraélesztés elméleti alapjainak ismertetése, az eljárás fontosságának megismerése, a lépések elsajátítása.

III.

  1. Alapszintű eszköz nélküli újraélesztés tréning
  • az elméleti ismeretek célorientált feldolgozása,
  • az feldolgozott ismeretek alkalmazása gyakorlatokban,
  • a gyakorlatok-feladatok elemzése, értékelése
  • a felkészítés egyénre koncentráltan folyik,
  • a résztvevők aktív közreműködésével valósul meg,

A képzés kiscsoportban (3-6 fő) történik.

Alkalmazott módszerek: AMBU Man “I” torzó.

IV. Zárás: visszajelző kör

A közösen végzett munka lezárása.

  • Mit adott neked a mai nap?
  • Hasznosnak ítélted-e?
  • Maradt-e benned még kérdés?

3. Előadás: Gyermekeink és az internethasználat – 2019.03.01.

Az internet korunk legnagyobb tudástára, de nem szabad elfelejtenünk, hogy veszélyeket is rejt, leginkább gyermekeinkre. A ránk bízott 6-14 éves korú gyerekek már naponta töltenek hosszabb rövidebb időt a világhálón, szörfölnek az oldalakon gyakran óvatlanul, a szülők tudta nélkül. Ezért nekünk, pedagógusoknak is fontos, kiemelt feladatunk, hogy a diákjainkat rendszeresen tájékoztassuk az internet veszélyeiről, a közösségi oldalak használatának szabályairól, törvényes lehetőségeiről.

Ez alkalommal Pázmány Péter főtörzs zászlós, iskolarendőr és kollégája voltak segítségünkre. Először általános tájékoztatást nyújtottak az internet törvényes, jogszerű használatáról, a közösségi oldalakon való regisztrációk lehetőségeiről és szabályairól. Felhívták a figyelmet ezek használatának a veszélyeire, kérték a tanulókat, hogy ezeket az oldalakat csak szülői felügyelettel használják.

Végül lehetősége volt a gyerekeknek arra, hogy kérdéseket tegyenek fel előadóinknak. Előbb azok kérdezhettek, akik a csoport előtt akartak választ kapni a problémára, majd azok, akik négyszemközt szerették volna a gondjukat megbeszélni az iskola rendőrével, tanácsot kérni tőle.

Tanulóink egy hasznos és érdekes előadáson vehettek részt, ahol kézzel fogható segítséget kaptak a szakértő előadóktól. Köszönjük a lehetőséget!

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support