1. Tanulmányi, kulturális rendezvény 2018.04.27.

A Hermann Ottó Múzeum Papszer utcai Kiállítási Épületében diákjaink 3 csoportra bontva tekinthették meg a kiállítási anyagot három, igen felkészült, a gyerekeket remekül motiváló múzeumpedagógus vezetésével.

Az „Elit alakulat”- a Kárpát-medence leggazdagabb honfoglalás kori temetői elnevezésű kiállítás anyaga három teremben elhelyezve várja a látogatókat. Karos település határában előkerült honfoglalás kori temetők különleges leleteit mutatta be a diákok számára. A makettek, a leletek, a jurta, annak berendezése teljesen elvarázsolta a tanulókat. Az előadás, a bemutatók, a jurta „belakása” kérdésekre, beszélgetésre sarkallta sok gyerekünket, amelyek során tudásukról is számot adtak, és amiért aztán dicséretet zsebelhettek be a szakemberektől. A tárlat megtekintése során tanulóink sok új információval és egy nagyszerű élménnyel gazdagodtak.

Kapcsolatfelvétel az intézmények között – 2018.03.13.

Az EFOP-3.1.8.-17-2017-00176 Együtt testvérként – iskolai szemléletformáló program a balatoni Gárdonyi Géza és a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskolában pályázat keretében a két testvériskolának egy új programba lesz módja bekapcsolódni. A két intézménynek eddig nem volt kapcsolata egymással, örültünk, hogy a tiszaújvárosiakkal működhetünk együtt.

Először telefonon vettük fel egymással a kapcsolatot, egyeztetések után 2018. március 13-án került sor az első személyes találkozónkra: a testvériskolák pedagógus képviselői találkoztak Tiszaújvárosban, 3 fő Balatonból és 3 fő Tiszaújvárosból.

A bemutatkozás után iskoláinkkal is megismertettük “testvéreinket”, majd áttekintettük a pályázat közös programjait és az ütemtervet. Beszélgettünk a programok megvalósításának lehetőségeiről és egyeztettünk időpontokat. A két intézmény munkatervének figyelembevételével az 1. és a 2. kétnapos Személyes találkozók időpontját április hónapra terveztük. A tiszaújvárosi gyerekek és a pedagógusok április 20-21-én utaznak Balatonba, a balatoniak pedig április 27-28-án fogják meglátogatni a partnereiket Tiszaújvárosban.

Az első kapcsolatfelvétel alkalmával jó hangulatú beszélgetés és eszmecsere alakult ki a pedagógusok között, sikerült a programok közös megvalósítását eltervezni.

Tantárgyi fejlesztés – 2018. május

Tantárgyi fejlesztés – „Biztonságos internethasználat” – 2018. május

A májusi órákon a Bevezetés a biztonságos internethasználatba témakörön belül a következő témákkal foglalkoztunk:

  • Internet története
  • Gyűjtőmunka; hálózatok fajtái, működésük bemutatása
  • Vírusok és fajtáik, kémprogramok, védekezés ellenük, vírusirtók, tűzfal
  • Káros webhelyek, online filmes oldalak veszélyeiA négy csoport havi óraszáma és az órák témái eltérhetnek egymástól. Az óraszámot befolyásolja a tanítási szünetek napjainak száma, az iskolai programok beosztása, pedagógus betegsége, stb. A témák eltérését a gyerekek érdeklődése, az őket éppen izgató problémák megbeszélése is okozhatja.
  • A fentiek miatt a 4. számú borsodszentgyörgyi csoportunk a vírusokkal, káros webhelyekkel, filmes oldalak veszélyeivel szeptemberben fog foglalkozni.

Délutáni foglalkozás – 2018. május

Délutáni foglalkozás – „Az egészséges életmód fontossága” – 2018. május

A májusi órákon Az egészséges táplálkozás témakörön belül az 1. és 2. csoport ismerkedett az ásványi anyagokkal, a vitaminokkal, a zöldségekkel, az 1. csoport táplálékpiramist is készített.

Kirándulni voltak, meglátogattak egy gazdálkodót, ahol megtekintették a fólia sátrat és ott volt módjuk zöldségeket kóstolni is. A 3. és 4. csoport ismerkedett a szénhidrátokkal és a fehérjékkel.

A négy csoport havi óraszáma és az órák témái eltérhetnek egymástól. Az óraszámot befolyásolja a tanítási szünetek napjainak száma, az iskolai programok beosztása, pedagógus betegsége, stb. A témák eltérését a gyerekek érdeklődése, az őket éppen izgató problémák megbeszélése is okozhatja. A fentiek miatt a 3. és 4. számú borsodszentgyörgyi csoportunk a zöldségekkel szeptemberben fog foglalkozni.

 

Kötelező óraszámon felüli nyelvtanítás – 2018. május

Kötelező óraszámon felüli nyelvtanítás – 2018. május

Mivel intézményünkben az angol nyelv a kötelező idegen nyelv, így a gyerekeknek már vannak ebből ismereteik. A németet most kezdik tanulni, a témák is ehhez illeszkednek.

 

A májusi órákon a következő témákkal foglalkoztak:

    1.és 2. csoport (angol – Borsodszentgyörgyön):

A legjobb barátom

Nagy Britannia és Az Amerikai Egyesült Államok 2. és 3. rész

Daltanulás

  1. csoport (angol – Balatonban):

Nagy Britannia és Az Amerikai Egyesült Államok 2. és 3. rész

Magyarország földrajza

Utazás, Útbaigazítások

Kedvenc dalok

  1. csoport (német – Balatonban):

A mi házunk. Lakástípusok, szobák elnevezése, bútorok.

Irányok, tárgyak elhelyezése a szobában.

Az iskola. Helységek elnevezése, tantárgyak.

Az órarend. A hét napjai.

Mit csinálsz az órákon? Igék és az igeragozás gyakorlása.

Milyen jegyeket lehet az iskolában kapni? Milyennek találod a …….. órát?

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support