Tantárgyi fejlesztés – szövegértési kompetencia fejlesztése

Az Országos Kompetenciamérésben iskolánk az alulteljesítő iskolák közé tartozik. Számos tevékenységet végzünk az eredmények javítása érdekében. A tantárgyi fejlesztés foglalkozásokat szintén szerettük volna ezen cél elérésének segítésére is felhasználni.

A szövegértés-fejlesztés fontos eleme a tanulók szókincsének bővítése. A foglalkozásokon sokféle játékos feladatot végeztünk, melyek elősegítették a gyerekek szókincsének fejlődését. Nagyon népszerű volt a Szólánc például, melynek többféle változatát is rendszeresen gyakoroltuk.

Iskolai könyvtárunk lehetőségeit kihasználva érdekes szavak magyarázatát keresték ki a tanulók a Magyar Értelmező Kéziszótárból, rokonértelmű szavakat gyűjtöttek, közmondások jelentését olvasták el.

A szövegértési kompetencia fejlesztését segítette a különböző tantárgyakhoz kapcsolódó kompetencia alapú feladatsorok megoldása, melyet tanári segítséggel, de egyre nagyobb tanulói önállóságot biztosítva végeztünk a foglalkozásokon. Segédanyagként felhasználtuk a korábbi évek Országos Kompetenciamérés feladatlapjait, melyek számos tantárgy anyagához kapcsolódnak. Igyekeztünk minél változatosabb feladattípusokat választani annak érdekében, hogy a gyerekek valamennyi típusból gyakorlatot szerezzenek.

Bízunk benne, hogy az elvégzett munka eredményeit mielőbb tapasztalhatjuk.

Kötelező óraszámon felüli nyelvoktatás – online források használata

Tevékenységünk során fontos szempont volt, hogy a nyelvi foglalkozások alkalmával kihasználjuk a modern technika adta lehetőségeket, felfedeztessük a tanulókkal, hogy az Internet óriási lehetőségek tárháza, amely hatalmas segítséget tud nyújtani a nyelvtanulók számára. A nyelvi foglalkozások jelentős hányadában használtunk Interneten elérhető forrásokat, online nyelvtanulást segítő alkalmazásokat annak érdekében, hogy színesebbé, hatékonyabbé tegyük a közös munkát.

Sok más mellett három olyan forrás volt, melyeket rendszeresen használtunk. A LearningApps – Tankocka webes alkalmazás rendkívül változatos lehetőségeket nyújt a nyelvtanulás számára. Saját készítésű tankockáimat használtuk a foglalkozásokon interaktív táblán, amely látványos, érdekes, és mivel a gyerekek számára nagyon fontos a vizualitás, rendkívül hatékony is.

A British Council learnengliskids és learnenglishteens oldalain szintén számos online feladatot találtunk és végeztünk el a szókincsgyakorlásra, nyelvtani szerkezetek gyakorlására. Ezen az oldalon több olyan játékot is találtunk, melyek nagyon jó hangulatot teremtettek a foglalkozásokon.

A harmadik forrásunk a youtube csatorna, amely a nyelvtanuló gyerekek számára igazi aranybánya. Minden témánkhoz sikerült a gyerekek számára megfelelő tartalmú és minőségű videót vagy PPT bemutatót találni, melyek szintén nagy segítséget jelentettek a munkában.

A konkrét oktatási célok megvalósítása mellett fontos nevelési cél is megvalósult: a tanulók megtapasztalták, hogy mennyire hasznos dolog az Internet, ha megfelelő hozzáállással, okosan használjuk.

Délutáni foglalkozás 2019.09.23.

A mai foglalkozásra közösségépítő és szabadidős játékokat terveztem, hogy jobban megismerjük egymást. Valamint szerettem volna ötleteket adni a szabadidő hasznos eltöltéséhez. Emellett a közös játék a helyes napirend része és a lelki egészség megőrzésének egyik feltétele.

A Trópusi eső című játékkal kezdtünk. A játék lényege, hogy a gyerekek körbe állnak. A játékvezető elkezdi a mozdulatot, a tőle jobbra álló ezt átveszi, és így egymás után, sorban mindenki átadja a szomszédjának. Nagyon nehezen indult a játék. Eleinte nem sikerült, de néhány próbálkozás után végig ment egy hibátlan kör. Ekkor már nyoma sem volt a kezdeti passzivitásnak. Vidáman, önfeledten játszottak. Ez a foglalkozás végéig megmaradt.

A Simon mondja című játékot választottam másodiknak. Ezt már jól ismerték. A játék lényege, hogy csak akkor kell elvégezni a mozdulatot, ha előtte azt mondom: „Simon mondja”. Több fordulót lejátszottunk. Természetesen versenyeztünk és közben nagyokat kacagtunk. Aki nyert, az vezette a következő fordulót.

Az utolsó játék a Firka nevet kapta. A játék lényege, rajzolás kerekasztal módszerrel. Mindenki csak egy vonalat rajzolhat, folytatva az előzőt. Annak ellenére, hogy itt ülni kellett mégis tetszett a résztvevőknek. Az ötletes rajzokat nevetve mutatták egymásnak.

A foglalkozáson a gyerekek végig játszottak, jól érezték magukat és új élményekkel lettek gazdagabbak.

(Ujaczkiné Pocsai Éva)

Délutáni foglalkozás 2019.11.25.

A mai alkalom témája a mozgás volt. Azért ezt választottam, mert az egészségünk megőrzése érdekében a helyes táplálkozás mellett a rendszeres testmozgás is nélkülözhetetlen.

A foglalkozás elején a mozgás fontosságáról és a mozgásformákról néztünk meg videókat a youtube-on. Ezután megbeszéltük a látottakat. Kiemeltük a mozgás fontosságát. Megfogalmaztuk mi a különbség a versenysport és a szabadidős sport között. Melyiknek mi az előnye, hátránya. Mindkettőre gyűjtöttünk példákat. Végül a gyerekek elmondták, hogyan tudják beépíteni a mindennapi testedzést az életükbe.

A foglalkozás második felében csoportmunkát terveztem. A csoportokat a Keresem a másik felem című játékkal alakítottuk ki. A feladat mindenkinek azonos volt. Mozgás-sport-egészség címmel plakátot kellett készíteni. Bármilyen technikával dolgozhattak.

A foglalkozás végén a csoportok külön-külön bemutatták az elkészült alkotásokat. Ezeket kiállítottuk a tanteremben.

A gyerekek nagyon örültek ennek a rajzos feladatnak. Szép, igényes, kreatív munkák születtek.

Délutáni foglalkozás 2019.11.04.

A délutáni foglalkozás témája az egészséges táplálkozás volt. Nagyon fontosnak tartom, hogy részletesen beszéljünk erről, hiszen a megfelelő táplálkozás az egészséges életmód alapja. Ezek a gyerekek már nagyon sokat tudnak a helyesen táplálkozásról, de az életkörülményeik és a kialakult rossz szokások miatt ezt nem mindig tudják megvalósítani.

Először átismételtük a táplálékpiramis segítségével, amit a gyerekek már jól ismertek, hogy miből mennyit kellene fogyasztani. Felelevenítettük a helyes táplálkozás 12 pontját. Elmondták, hogy a családjukban milyen alapanyagokat használnak a főzéshez és ezt honnan szerzik be. Szó esett a hagyományos roma konyháról is. Beszélgettünk a kedvenc ételeikről és az étkezési kultúráról. Megerősítettek abban, amit én is minden nap tapasztalok az iskolában. Nagyon kevés zöldséget, gyümölcsöt fogyasztanak. Viszont a cukros üdítőket, félkész ételeket, édességeket rendszeresen. A kötetlen beszélgetés után szakácskönyveket nézegettünk. Majd közösen összeállítottunk egy mintaétrendet, amely megfelel a helyes táplálkozás szabályainak.

A foglalkozáson a gyerekek jól érezték magukat, a munkában aktívan részt vettek.

(Ujaczkiné Pocsai Éva)

Délutáni foglalkozás 2019.10.21.

A mai foglalkozáson az egészséges életmódról beszélgettünk, hiszen felgyorsult világunkban egyre fontosabb a tudatos egészségmegőrzés.

Készítettem egy prezentációt, amelynek segítségével összefoglaltuk és rendszereztük a gyerekek meglévő ismereteit. Mivel a tanórákon rendszeresen foglalkoztak ezzel a kérdéssel, már nagyon sokat tudtak erről a témáról. Ügyesen megfogalmazták a képek segítségével, hogy mit jelent az egészséges életmód, melyek az alapfeltételei és hogyan tudjuk megőrizni testi-lelki egészségünket Majd mindenki elmondta, hogy mit tesz annak érdekében, hogy egészséges maradjon. Közben megosztották egymással ezzel kapcsolatos élményeiket, tapasztalataikat. A foglalkozást egy beszélgető-körrel zártuk. Három kérdésre kellett válaszolniuk: Hogyan éreztem magam? Mit tanultam? Miben szeretnék változtatni?

Örülök, hogy a gyerekek a foglalkozáson aktívan dolgoztak, vidámak, nyíltak, őszinték és érdeklődőek voltak.  (Ujaczkiné Pocsai Éva)

Tantárgyi fejlesztés 2019.12.09.

A tanulási és olvasási képességek javítása során az egyik legfontosabb feladat a szókincs bővítése. Könnyű belátni, miért: amelyik szót a gyerek ismeri, azt könnyebben olvassa ki, és könnyebben megérti a szöveget.

A következő játékos fejlesztő gyakorlatokat nagyon szeretik a tanulók, ezeket végeztük a foglalkozás során.

Keresem a rokonomat! – A szavaknak is vannak rokonaik. Ők abban hasonlítanak, hogy szinte ugyanazt jelentik. Keressünk rokont! Például szép – gyönyörű, vidám – jókedvű, nevet – kacag, fut – szalad, kicsi – aprócska, stb. Csoportokban dolgozva egy-egy kártyán kihúzott szóhoz kerestek a gyerekek minél több rokon értelmű szót.

Ezután következett a szólánc. A szabálya nagyon egyszerű. A lánc következő tagja mindig az előző szó utolsó betűjével kell, hogy kezdődjön. Az első körben csak egy szót kellett mondani minden gyereknek, a második körben viszont már fel kellett sorolni minden előtte elhangzott szót is. Ez volt az igazi kihívás, de sokan ügyesen teljesítették.

Folytatásként azt a változatot is kipróbáltuk, melyben az előző szó utolsó szótagjával kell kezdődnie az új szónak. A gyerekeknek ez tetszett a legjobban. Jót játszottunk, és észrevétlenül tanultunk.  (Balla Józsefné)

Tantárgyi fejlesztés 2019.11.18.

Ez a foglalkozás egyike volt azoknak, melyeken az értő olvasást gyakoroltuk. Nagyon fontos terület ez, hiszen alapvetően befolyásolja az önálló tanulás eredményességét, illetve a mindennapi életben is nagyon fontos, hogy az ember értelmezni tudja az írott információkat.

Az olvasó embernek, céljától függően, különböző olvasási technikákat kellene alkalmaznia. Fontos, hogy tanulóinknak minél több választási lehetősége legyen.

Ez alkalommal a kereső és az áttekintő olvasást gyakoroltuk.

A gyerekek egy nagyon érdekes ismeretterjesztő cikket kaptak. Először a képeket néztük meg, majd ezek feliratait. Majd a bekezdések elejét és végét kellett elolvasni, áttekintették a cikket.

A második átnézésnél belenéztek a bekezdések belsejébe is, harmadjára végeztek a teljes olvasással. Itt már átugrották az ismert részeket, a harmadik lépcső gyorsan megy.

Negyedik olvasás után szóban kellett ismertetni a cikket önálló jelentkezéssel.

Azt figyeltem meg, hogy ilyen irányított feldolgozás után azok a tanulók is megpróbálkoztak a beszámolóval, akik egyébként nehezebben szólalnak meg. Komoly munkát végeztünk, de a sikeres beszámolókat pozitív élményként értékelték a gyerekek.  (Balla Józsefné)

Tantárgyi fejlesztés 2019.10.21.

A foglalkozás célja a kommunikáció fejlesztése volt.

Négy tanuló kiment a teremből, a többiek meghallgattak egy történetet. Majd, amikor bejött az első tanuló, ismét elhangzott a történet.

A teremben ülők már másodszor hallották a szöveget, jobban tudtak rá emlékezni, mint aki csak egyszer hallotta. A feladat a következő volt: „A következő bejövő ember számára ismételd meg pontosan azt a történetet, amit most tőlem hallasz!” Így adták tovább a történetet láncszerűen egymásnak. A többiek nevetgéltek azon, hogyki milyen módosításokat, torzításokat hajtott végre a mesében.

Ezután megismételtük a játékot, új szereplőkkel és az aktuális történelem lecke egy részletével. A kiegyezés korának nagy történelmi alakjai volt a téma. Ez a feladat még erősebb figyelmet igényelt, ennek ellenére nagyon ügyesen szerepelt a négy tanuló. Mivel ötször elhangzott a tananyag, a foglalkozás végére mindenki megtanulta.

Ragyogó volt a hangulat, így tapasztalhattuk meg közösen, hogy működik a kommunikáció.  (Balla Józsefné)

Tantárgyi fejlesztés 2019.09.23.

A foglalkozást egy figyelmes olvasásra tanító feladattal kezdtük. Ehhez minden tanuló kapott egy feladatlapot, ezt nem nézhették meg, csak akkor, amikor az utolsó ember is megkapta a lapját. Ekkor elmondtam az utasításokat.

Az első pont arról szólt, hogy mielőtt bármihez hozzákezdene, először fussa át az egész feladatsort. Az utolsó pont persze arról, hogy ha az első feladatot elvégezte, már nincs további feladat. Akik időben rájöttek a turpisságra, mert figyelmesen olvastak, elismerést csak csendben kaptak. Akik nem figyeltek, csak írtak, írtak…Aztán amikor kiderült, életre szóló élményt adott a nevetés, ami a feladat megoldását követte.

Kicsit komolyra fordítva a szót, folytattuk a figyelmes olvasás gyakorlását. Az Országos Kompetenciamérés egy korábbi évből való néhány feladatát oldottuk meg. Önálló munka után közös értelmezés, elemzés, javítás következett. Mindenki szembesülhetett a hibáival, megérthette, hogy mennyire fontos az utasítások figyelmes olvasása, értelmezése. Bízom benne, hogy a mindenki hasznára vált a közös munka.  (Balla Józsefné)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support