Személyes találkozó 2019. április

2019. április 4-én és 5-én ismét találkozhattak iskolánk tanulói testvériskolánk, a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulóival, tanáraival. A találkozó helyszíne Felsőzsolca és Miskolc volt. Az első napon az előadások után vendégeinkkel ellátogattunk a Diósgyőri Várba, ahol rendkívül élvezetes tárlatvezetés során kaptunk betekintést a középkori életbe. A várlátogatás után egy városnéző séta következett Miskolcon, majd a szálláshelyükre kísértük a vendégeket. A második nap közös imádsággal kezdődött. Újabb ismereteket szerezhettek a tanulók az egészséges életmóddal és a biztonságos internet használattal kapcsolatban. Megismerkedtek a rekreáció céljával, az ember egészségének megőrzésével, hogy mi szükséges az optimális fizikai, lelki és szellemi teljesítőképesség állandósításához. Sok egyszerű példán keresztül, ami számukra is elérhető, példát láthattak, amivel a gyermekek is hozzájutnak a minőségi élet megteremtéséhez, így a jó közérzethez, a felfrissüléshez. A szabadidő hasznos eltöltéséhez ötleteket gyűjthettek. A délelőtti előadások zárásaként rövid kis film megismertette velük a Facebook használat előnyeit és hátrányait. Érdeklődéssel, figyelmesen hallgatták az előadásokat.

A találkozó sportversennyel folytatódott a két iskola tanulói között. A verseny színhelye a Rendezvények Háza volt. A vendég gyerekeket iskolánk testnevelő tanára várta, aki gondosan előkészítette a versenyfeladatokat. A verseny kezdete előtt iskolánk tanulói egy vidám táncot adtak elő. Bemelegítő zenés torna után a gyerekek csapatokba rendeződtek. Elkezdődött végre a verseny. A változatos, érdekes, erőt, ügyességet kívánó feladatokat kellett megvalósítani a gyerekeknek. Mindkét iskola csapatai mindent megtettek a győzelemért. A verseny végére kellően elfáradtak. Jóízűen fogyasztották el a tízóraijukat. Ez a nap jól sikerült. Sok élménnyel gazdagodhattak mindkét iskola tanulói.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support