Személyes találkozó: Zsóry-fürdő

2020.01.24.

Reggeli után már vártak ránk a mezőkövesdi iskola diákjai, és együtt mentünk az élményfürdőbe. A hullámfürdő, a sodró, a csúzda minden gyermek számára élvezet volt. A két iskola diákjai jól elvoltak egymással, sokat beszélgettek, játszottak a vízben és a parton is. A téli hidegben igazi kikapcsolódást nyújtott a meleg fürdő. Közös ebédet fogyasztottunk el, amely nagyon finom volt: rántott hús, palacsinta. Itt még eltöltöttünk néhány élményteli órát, majd ebéd után indultunk haza.

Személyes takálkozó: Vendéglátás Mezőkövesden

2020.01.23.

Az utolsó személyes találkozóra nagy izgalommal készültünk. Már többen baráti kapcsolatot alakítottak ki, ezért várták az újabb találkozást.

Már a vendégfogadás is különleges volt ezen a délutánon. Mezőkövesden, az iskolában friss, ropogós pogácsa, finom édes sütemény várt ránk. Szeretettel üdvözöltük egymást, majd felkerekedtünk, hogy egy kulturális program keretében megnézzük Mezőkövesd egyik legérdekesebb nevezetességét, a Hadas skanzen-városrészt. Sétáltunk a hangulatos eredeti múzeumházak között, amelyek mind egy-egy kézműves mesterség berendezett bemutatótermei. A bútorfestő házába be is mentünk, a mester bemutatta a gyönyörű festett népi bútorokat, amelyeket nagyrészt ő készített.

A népi közösségi házban nagy élményben volt részünk. A helyi felnőtt matyó táncegyüttes műsorát csodálhattuk meg. Fergeteges bemutatót láttunk. Utána mi is beállhattunk, és egész táncház kerekedett, amelynek során megtanultuk a tánclépéseket.

Este elfoglaltuk a csodálatos szállásunkat a Zsóry-fürdőben. A Pandora apartmanokban mindenki kényelmesen tölthette az éjszakát a finom hamburger-vacsora után.

Személyes találkozó: Mezőkövesd Adventi szokások iskoláinkban

A kis kondi teremben aludtunk, romantikus, kalandos körülmények között. Sok nevetés, kuncogás után végül mégis sikerült átaludni az éjszakát. Reggel a mezőkövesdiek terítették meg az asztalokat számunkra, ahol elfogyasztottuk a friss péksüteményeket és a kakaót. Délelőtt még néhány közös beszélgetésen vettünk részt, ahol megosztottuk egymással az iskolai szokásainkat advent idején. Elköszöntünk vendéglátóinktól azzal, hogy hamarosan találkozunk a karácsonyi témanapunkon, Adácson.

Személyes találkozó: Mikulás Mezőkövesden

2019.12.06.

A gyerekekkel Mikulás ünnepén meghívást kaptunk Mezőkövesdre. A szent István Katolikus Általános Iskola  testvéri kapcsolatot ápolt velünk, és igazi, élményekkel teli 2 napi programról gondoskodott Szent Miklós tiszteletére. Ebéd után érkeztünk meg vendéglátóinkhoz. Az ebédlőben köszöntöttük egymást, és mind a két iskola tanulói röviden megemlékeztek Szent Miklósról.

A délutánt kézműves foglalkozásokkal töltöttük. Több teremben lehetett kis ajándékokat készíteni: hűtőmágnest, hajtogatást, jelvényt. Lenn, a konyhában mézeskalácsot sütöttek közülünk többen is. A kreatív tevékenységek közben mindkét iskola tanulói kötetlenül beszélgettek, baráti kapcsolatok születtek.

Az esti programot finom vacsorával kezdtük, majd megkezdődött a Mikulás-diszkó a tornateremben. Este 9-ig ropoták diákjaink a táncot.

Előadássorozat: Sport népszerűsítése

 

A mozgás, a sport fontosságát fiatal- és gyermekkorban tudatosítani kell tanulóinkban. Iskolánkban egy különleges sportág egyesülete működik: női szertorna. Az előadás célja: népszerűsíteni az intézményünkben lévő sportágat, amely lehetőséget ad az egészséges életmódra.

Az előadást Juhász Péter tartotta, aki a Delfin Tornaklub elnöke, egyúttal iskolánk testnevelő tanára.

Először bemutatta a klub történetét, működését, eredményeit. A 6 éves múlttal rendelkező egyesület országos versenyeken érmeket nyert, a másodosztályú versenykategória ismert sportegyesülete. Azért ajánlható az iskolánk tanuló lányainak különösen, mert nemcsak a tehetséggondozás terén nyújt lehetőséget, hanem az un. hobbitornára is, amelynek keretében nem kell versenyezni, csak a sportolást élvezni, miközben a lányok test és lelki fejlődése biztosított. Heti több alkalommal lehet edzésre jönni, és nagyon fontos a rendszeresség a mozgásban.

Természetesen nemcsak elméletben ismerhették meg a gyerekek a sportágat, hanem a klub tagjai egy kis bemutatót is tartottak tornából. Ez igen nagy tetszést aratott a résztvevők között, ismét bizonyítva, hogy a női torna nagyon népszerű az iskolánkban. De azok számára is hasznos volt, akik nem ezt a spotágat űzik vagy akarják űzni – meg a fiúk is -, hiszen a sport szeretetére, előnyeire hívta fel a figyelmet. Az előadást követően remélhetően több tanuló kezd el sportolni.

A szülők, nagyszülők is eljöttek, akik hozzátartozói a tornászlányoknak. Ők mindig támogatják csemetéik fellépését jelenlétükkel, ezen kívül a palacsintasütésben is segítséget nyújtottak, amellyel meglepték a résztvevőket.

Előadássorozat: Internethasználat

12.06.

A mezőkövesdi testvériskolában a pedagógusok, a személyes találkozó alkalmával, a közös programok után előadást szerveztek a mi iskolánk tanulóinak. Az informatika szakos tanára, illetve a rendszergazda tartott tanulóinknak előadást: Fügedi István és Kiss Asztrik.

Cél: A tanulók megismerjék és használják az internetet, az alkalmazásokat az önálló tanuláshoz

Az előadás első részében bemutatták az internet hálózat kialakulásának történetét. Ezután különböző alkalmazásokat ismerhettek meg a gyerekek, amelyek a tanulásukat segítik. Ezeken a felületeken az önálló tanuláshoz találhatók feladatok, amelyekkel játékosan, minden korosztály tud tanulni. Minden tantárgyból kipróbálták a gyerekek ezeket a feladatokat. A learningApps, az „okosdoboz”, a You Tube-on található előadások a legismertebbek, ezeket tudják  és használják leggyakrabban a gyerekek.

Az előadók arra is felhívták a figyelmet, hogy az internet-függőség milyen veszélyes, illetve, hogy milyen veszélyeket rejt a hálózat, milyen szabályokat kell betartani a biztonságos internet-hálózat használatához. szó volt a különböző közösségi oldalakról is.

Előadássorozat: Egészséges táplálkozás

2019.10. 28.

Ez az előadás szintén az egészséges táplálkozásról szólt, amelynek témája kiegészült a hozzá kapcsolódó egészséges életmóddal is. Előadó: Rada Szilvia, iskolánk biológia szakos pedagógusa

Cél: Mit jelent egy általános iskolás gyermek számára az egészséges életmód? – ennek megismerése, tudatosítása

A célcsoport tagjai egy olyan osztályteremben gyűltek össze, ahol lehetőségük volt asztaloknál ülni, és egy-két olyan ételt is megkóstolni, amelyek – tudjuk – ritkán kerülnek tanulóink családjainak asztalára.

Az előadó bemutatott egy elképzelt tanulót virtuálisan, aki nagyon egészségtelenül él; csak a számítógép előtt ül szabad idejében, közben mindenféle édességet, chipseket rágcsál, „nasizik”, nem sportol, a napi étkezésében nem alig szerepel főtt étel, stb. Bemutatta a tanárnő virtuálisan azt is, milyen felnőtt válhat ilyen életmód mellett belőle. Ezután megismerték a résztvevők ennek a fiúnak az „ellenpárját” is; rendszeres sportolás, étkezés, amely sok zöldséget, halat tartalmaz, társas kapcsolatok, stb. Az ő felnőtté válása egészen mást eredményezett. Erről a két sarkalatos példáról mondták el a gyerekek a véleményüket, saját életükből is példákat említettek. A tanárnő ezután bemutatott egy táplálékpiramist. Majd megtekintettek sok egészséges ételt a diákon, amelyből kiválasztottak egy egyszerű uzsonna-receptet (ezekhez alapanyag is volt), amelyet csoportokban készítettek el. Ez egy halkrémes szendvics volt teljes kiőrlésű kenyérből, zöldséges díszítéssel. Sajnos nem mindenki fogyasztotta el, hiszen sokan nem ismerik az ilyen jellegű ételeket, és nincsenek hozzászokva.

Egészséges életmód előadás

Egészséges életmód előadás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support