Játék szakkör

Márciusban logikai játékokkal ismerkedtünk.                                                            A Hanoi torony,Tangram,Marokkó játékkal.A Hanoi tornyai matematikai játék, amihez a hasonnevű matematikai feladvány kapcsolódik.  A játék szabályai szerint az első rúdról az utolsóra kell átrakni a korongokat úgy, hogy minden lépésben egy korongot lehet áttenni, nagyobb korong nem tehető kisebb korongra, és ehhez összesen három rúd áll rendelkezésre. A játékot 1883-ban Édouard Lucas francia matematikus találta fel

A  Tangram,  egy kínai kirakós türelemjáték, amely feltehetően az i. e. 8. és 4. század között keletkezett.A legenda szerint egy szerzetes utazni küldte a tanítványát, hogy a világ szépségének lényegét egy táblára fesse. A tábla azonban eltörött, és a tanítvány hiába próbálta meg négyzet alakban összerakni. Próbálkozásai közben sok szép minta keletkezett. Végül a tanítvány megértette, hogy nem kell beutaznia a világot, mivel a világ szépségét és sokféleségét meg lehet találni a széttört tábla darabjaiban.

A Marokkó játék talán a legismertebb a gyerekek körében, sokan ismerték a szabályokat, így rövid ismertetés után elkezdődhetett a játék. Megtaláltuk a játék online változatát is, a csoportos játék után volt lehetőség egyéni játékra is.IMG_20150318_152142[1] IMG_20150306_155023[1] IMG_20150306_155210[1] IMG_20150313_153707[1]

Játék szakkör

Január hónapban egy nagyon népszerű logikai játékkal ismerkedtünk meg,Rubik Ernő három dimenziós korszakalkotó találmányával a Rubik-kockával. A gyerekek körében szinte újdonságnak számított, sokan a szakkörön vették először kezükbe a játékot. Lépésről lépésre haladtunk, először a lépések elnevezésével ismerkedtünk, majd a kereszt kirakása következett. Harmadik lépésként a sarkakat, majd a középső réteget, a felső keresztet, legvégül a felső ívek kirakására került sor. Néztünk internetes felületeket is, így a lépések könnyebben elsajátíthatók lettek.

Csoportmunkában tablót is készítettünk a híres feltalálóról, így végig követhettük munkásságát. Így tisztelegtünk a 40 évvel ezelőtti világra szóló találmánynak, játéknak.IMG_20150116_152527[1]IMG_20150116_154706[1]IMG_20150121_112820[1]IMG_20150121_112733[1]

Egészséges életmód szakkör

7.  2015. március 05. A Máltai Szeretetszolgálatnak több zsáknyi adományruhát gyűjtöttünk.
8.  2015. március 26. : Nagyböjtkor keresztutat jártunk a Jézus Szíve templomban. Takács István festőművész 14 stáció képe segítségével elmélkedtünk Jézus szenvedésein és keresztre feszítésének eseményein.4 unnamed5 unnamed7

4.  2015. február 5. : Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére plakátot készítettünk.
5.  2015. február 19. : Hamvazószerdán hamvazkodtunk, majd plakátot készítettünk.
6.  2015. február 11. : Ellátogattunk az V. sz. Óvoda Katicabogár csoportjába. Az óvodásoknak forgatható bohócot készítettünk kartonból. Kellemes órát töltöttünk a kicsikkel, mondókáztunk, körjátékot játszottunk. Vidáman telt a délután!unnamed unnamed1 unnamed2 unnamed3

Egészséges életmód szakkör

1. 2014. október 20. : Tankonyhai foglalkozás keretében nagyon fimon gyümölcssalátákat és turmix italokat készítettek a diákok.

2. 2014. december 10. : Ellátogattunk a mezőkövesdi „Add a kezed lakóotthonba”, ahol középsúlyos értelmi fiatalok élnek. Ajándékba saját készítésű karácsonyi díszeket vittünk, amit a lakók nagy szeretettel fogadtak. Kellemesen telt a délután.

 

3. 2015. január 27., február 24., március 17. : Három alkalommal fallabdáztunk a mezőkövesdi Hadnagy úti Sportcentrumban. A gyerekek nagy lelkesedéssel próbálták ki az új játékot. Másnap volt izomláz! A sportolás után örömmel vették át a vitamincsomagot.2014.október20. unnamed2014.október20.2014.december10._12015.január27._12015.január27.

Önkéntes munka

Az egészséges életmód szakkörösei önkéntes munkát végeztek iskolánkban. A mezőkövesdi “Add a kezed” Lakóotthon és a sajósenyei “Fészek” Szeretetotthon sérült fiataljai által készített dísztárgyakat, lábtörlőket segítettek értékesíteni a gyerekek. Szülők, diákok szívesen vásároltak a szép tárgyakból.20141106_153905 20141106_153921

Vöröskeresztes előadás

Az egészséges életmód szakkörön az önkéntesség jegyében a vöröskeresztes mozgalommal ismerkedtek a gyerekek. A véradás fontosságáról, a Vöröskereszt feladatairól tartott előadást Máténé Tóth Anita a mezőkövesdi Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője.20141009_16041220141021_114555Az előadás végén plakátot készítettünk, bemutatván a Vöröskereszt feladatait.

Közös színházlátogatás Miskocon

2014. november 9-én közös színházlátogatáson vettünk részt Miskolcon. Heinrich Von Kleist:  Az eltört korsó c. vígjátékát néztük meg a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínpadán. Kicsit korábban érkeztünk, így volt lehetőségünk ismerkedni a színházzal, szemügyre vehettük a színészek fényképeit, plakátjait. Kicsit szokatlan előadás volt, de a gyerekek élvezték a színészek játékát. Az előadás szünetében a  két iskola diákjai, örömmel üdvözölték egymást. Kellemes délutánt töltöttünk el így a színházban.IMG_20141109_144528 IMG_20141109_144618 IMG_20141109_173133 IMG_20141109_173152 IMG_20141109_192829

Játék szakkörön a sakkozás szabályaival ismerkedtünk

Májusban a sakk játék alapszabályaival ismerkedtünk. A csoport többsége tisztában volt az alapvető szabályokkal, némi pontosítás után elkezdődhetett a játék. Megismerkedtek a gyerekek a sakk eredetével, történetével, híres sakkozókról néztünk kisfilmet, majd elkészítettük a magyar sakkmesterekről szóló tablónkat. Több fordulós sakk bajnokságot is rendeztünk.

P1070993

Az első lépések

 

P1080006

Sakk verseny győztese

P1080031

Tabló készítése híres sakkozókról